Mozaik
Boston szívében áll egy különleges épület, amelyet a 20. század elején Isabella Stewart Gardner, a művészet megszállott gyűjtője álmodott meg. A múzeum nem csupán kiállítótér: maga a ház is egy műalkotás, velencei paloták hangulatát idéző belső udvarral, reneszánsz termekkel és a világ legnagyobb mestereinek munkáival. Gardner kívánsága az volt, hogy halála után a gyűjtemény örökre változatlan maradjon, így minden tárgy, minden festmény pontosan ott áll, ahol ő egykor elhelyezte. Az egykori nagypolgári szalonokból kialakított galériák így váltak a kultúra szentélyévé, amelyet évtizedekig áhítattal látogattak a művészet szerelmesei.
1990. március 18-án azonban a múzeum története végzetes fordulatot vett. Hajnalban két férfi rendőregyenruhában állt meg a bejáratnál, és az őröket meggyőzték arról, hogy riasztás miatt jöttek. A biztonsági személyzet beengedte őket, ám perceken belül megkötözve találták magukat, miközben a tolvajok szabadon mozoghattak a galériákban. Az elkövetőknek pontos tervük volt: 81 percük alatt nem értéktárgyakat söpörtek le vaktában, hanem célzottan a legértékesebb alkotásokat emelték le a falról. Úgy tűnt, mintha valaki belülről pontosan tudta volna, mi hol található.
A zsákmány a művészettörténet egyik legsúlyosabb vesztesége lett. Tizenhárom műalkotás tűnt el az éjszaka folyamán, köztük Vermeer The Concert című festménye, amely ma a világ egyik legdrágább hiányzó képe. Rembrandt több műve is eltűnt, köztük a Vihar a Galileai-tengeren, amely különösen fájó, hiszen ez volt az egyetlen ismert tengeri témájú festménye. Degas rajzai és Manet Chez Tortoni című munkája szintén a tolvajok kezére került. A művek összértékét ma több százmillió dollárra becsülik, de a kulturális veszteség felbecsülhetetlen.
A múzeum azóta sem próbálta más festményekkel pótolni az elrabolt kincseket. A falakon ma is ott lógnak az üres keretek, mintha a hiányzó művek árnyékai kísértenének. A látogatók számára ezek az üres keretek legalább annyira emlékezetesek, mint a megmaradt remekművek: csendes mementói annak a hajnalnak, amikor a múzeum szentélye megsérült. A Gardner-múzeum így egyszerre lett a művészet temploma és a világ egyik legnagyobb bűntényének élő emlékműve.
A nyomozás évtizedeken át tartott, mégsem vezetett eredményre. A hatóságok számtalan elméletet vizsgáltak meg, a helyi szervezett bűnözéstől kezdve a titokzatos gyűjtőkig. Időről-időre felbukkantak tippek, suttogások, hamis nyomok, de a művek soha nem kerültek elő. A közvélemény találgatott: vajon egy titkos bunkerben, egy eldugott villában vagy valamilyen feketepiaci hálózat mélyén rejtőznek ma is a kincsek? Az FBI máig nyitva tartja az aktát, és a múzeum is hatalmas összeget ajánlott fel annak, aki információt tud szolgáltatni a festmények hollétéről, de a rablás rejtélye tovább él.
A történet azért vált legendává, mert egyszerre krimi és tragédia, amelyben a bűn és a kultúra találkozik. Az embereket nemcsak a lopás ténye sokkolta, hanem az is, hogy a világ egyik legkülönlegesebb magángyűjteményét érte ekkora veszteség. A bostoni múzeum azóta is turisták ezreit vonzza, részben éppen a rejtély miatt. Az üres keretek látványa arra emlékeztet, hogy a művészet sebezhető, és hogy vannak titkok, amelyek talán soha nem kerülnek napvilágra.
A Gardner-múzeum lopása így nem pusztán egy bűncselekmény krónikája, hanem a modern kultúrtörténet egyik legnagyobb rejtélye. Egy olyan történet, amelyben a hiány legalább annyira beszédes, mint a megmaradt alkotások, és amely évtizedek óta tartja izgalomban a művészet rajongóit és a krimik szerelmeseit egyaránt.
