A film alapját Andy Weir regénye adja, ami tele van tudományos játékokkal, váratlan felfedezésekkel és olyan apró fordulatokkal, amik épp annyira logikusak, mint amennyire meglepők. A vásznon ez mind szépen összeáll: az űr magánya, a Föld végveszélye, és az a fajta összepréselt idő, amikor nincs más hátra, csak előre.

Ryan Gosling Ryland Grace szerepében ezt a belső utat teszi átélhetővé. Van benne egyfajta halk feszültség, amit nem lehet tanítani: ahogy próbálja kihámozni a saját múltját, ahogy kapaszkodik egy-egy felismerésbe, és ahogy a legnagyobb sötétségben is képes ember maradni. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró rezdülésekkel dolgozik – pont ettől hatásos.

Sandra Hüller mint Eva Stratt egészen más hangot hoz be. Hideg fej, pengeéles racionalitás, „nincs idő finomkodni” hozzáállás. Mégis van benne valami rejtett emberi vibrálás, ami átcsillan a rések között. Tökéletes ellenpontja Gosling csendes érzelmiségének.

Milana Vayntrub Olesya Ilyukhinája egy melegebb, barátságosabb szál a filmben. Nem túl direkt, nem mesterkélt – egyszerűen jól esik, hogy létezik valaki, aki a nagy feszültség közepén is tud egy kis fényt hozni.

Ken Leung (Yáo Li-Jie) egy olyan karakter, akinek minden megszólalása pontos és súlyos. Visszafogott jelenléte ellenére folyamatosan érzed azt a halk erőt, amit belerak a jelenetekbe.

Liz Kingsman (Annie Shapiro) szerepe rövidebb, de annál fontosabb. Pont olyan súllyal jelenik meg, mint egy jól elhelyezett, alig észrevehető, mégis meghatározó mozaikkő.

Lionel Boyce (Martin DuBois) hozza azt a kicsit humoros, kicsit könnyítő energiát, amire néha muszáj lélegezni egy ekkora téma mellett. Olyan karakter, aki egyetlen mondattal képes más megvilágításba helyezni egy szituációt.

James Ortiz mint Rocky… róla keveset lehet spoilerezés nélkül mondani. De biztos, hogy ő lesz az egyik olyan figura, akire mindenki emlékezni fog. Teljesen saját ritmusa van, és ez nagyon jót tesz a filmnek.

Orion Lee pedig csendesen, de határozottan épít egy olyan karaktert, aki nem harsány, mégis alapvető eleme a történetnek.

A Hail Mary küldetés végül nem csak egy sci-fi küldetésfilm. Inkább egy emberi túléléstörténet a világűr mélyén – arról, hogy mit kezdünk a magánnyal, a reménnyel, a felelősséggel. És arról is, hogy néha a legváratlanabb helyeken találjuk meg azt, ami tovább visz.

Ez a film azért marad meg, mert nem csak megmutat valamit… hanem érzelmileg is megfog. És ehhez kellett a történet, a rendezés, és egy ilyen erős szereplőgárda.