A xXx most ilyen.
Egy film, ami a kétezres évek elején még harsányan túltolt akciómozinak számított, mára viszont kultikus visszhangot kapott.
És nem azért, mert új részt terveznek — hanem mert a világ újra olyan lett, mint akkor: zajos, gyors, túlvezérelt és mégis vágyik a szabadságra.

A kétezres évek elején Vin Diesel neve egyet jelentett az adrenalin-függő hősökkel.
A Fast & Furious után a xXx volt az a film, ahol teljesen elszabadulhatott.
Motoros ugrások, ejtőernyős menekülések, pokoli techno-bulik Prága utcáin — és egy karakter, aki fittyet hány minden szabálynak.

Xander Cage nem a klasszikus titkosügynök volt.
Nem borospohárból ivott, nem öltönyben ment küldetésre.
Ő a tetovált, piercinges, YouTube-előtti extrémsport-celeb, akiből az NSA csinált ügynököt.
Ez akkor forradalmi volt.
Ma pedig retró-ikonikus.

A korszak visszatér

A 2000-es évek elejét ma sokan újra felfedezik.
A divatban, a zenében, sőt a filmes esztétikában is újra felbukkan a Y2K-vibe: csillogó bőrszettek, tribal minták, kékes-zöld szűrők, túlzó zenék és szabálytalan hősök.

A xXx ennek az időszaknak az esszenciája volt — akkoriban túl sok, ma viszont pontosan annyi, amennyit hiányolunk.
A film világa a PlayStation 2 korszak cinematic hangulatát idézi: szintetikus, túlexponált, mégis karakteres.
A TikTok-generáció már nem nevet rajta — ők újra felfedezik.

A lázadás esztétikája

Rob Cohen rendező pontosan tudta, mit csinál:
nem egy új Bondot akart, hanem annak ellenpólusát.
A punk-ügynök, aki saját szabályai szerint játszik.
Egy anti-elit hős, akiben ott van az ezredforduló minden ellentmondása — az önkifejezés, a düh, és az a vágy, hogy az ember látszódjon, akkor is, ha kívülálló.

Ma, amikor a legtöbb akciófilm steril és tökéletes, a xXx vad, élettel teli és hangos.
Pont ez hiányzott vissza.

A nosztalgia új nyelve

A streaming algoritmusok is érzik a retró szagot:
a film az utóbbi hónapokban újra megjelent több platformon is (Prime Video, Paramount+, Peacock),
és az ajánlórendszerek elkezdték feldobni azoknak, akik Fast & Furious-t vagy Riddick-et néztek.

Ez elég volt ahhoz, hogy a TMDb-n és az IMDb-n hirtelen megugorjon a keresettsége.
A közönség nem új tartalmat keresett — hanem régi hangulatot.
És a xXx pontosan ezt adja vissza: a szabadság illúzióját, amikor minden túl hangos volt, de még nem voltunk fáradtak tőle.

A film ma

Ha most nézed, a xXx egyszerre tűnik nevetségesen túltoltnak és lenyűgözően őszintének.
Nincsen benne CGI-arzenál, nincsenek drónok, csak igazi robbanások, valódi kaszkadőrök és Vin Diesel, aki nem játszik hőst — hanem önmagát.

A 2020-as években ez már ritkaság.
És ezért szerethető újra.

A szereplők

Vin Diesel – Xander Cage
A film szíve és izma. Egy lázadó extrémsport-hős, akiből akaratán kívül titkosügynök lesz.
Diesel itt teremtette meg azt a karaktert, ami később minden szerepében ott kísért: a makacs, csendes, mégis hősies kívülállót.

Asia Argento – Yelena
Az európai femme fatale, aki egyszerre titokzatos és emberi.
Argento jelenléte hozza a filmbe azt a sötét, melankolikus tónust, ami megkülönbözteti a tucat-akcióktól.

Marton Csokas – Yorgi
Az anarchista főgonosz, akiben több van, mint puszta gonoszság.
Csokas játéka visszafogott, mégis fenyegető — az a fajta figura, aki ma újra ikonikus lehetne.

Samuel L. Jackson – Augustus Gibbons
Az NSA hidegvérű ügynöke, akinek egyetlen célja van: kontroll alatt tartani a káoszt.
Jackson itt is pontosan hozza a szarkasztikus bölcsességet, amit azóta mindenki tőle vár.

Michael Roof – Toby Shavers
A film technikai zsenije és comic relief-figurája, akinek jelenetei oldják a feszültséget, de egyben a korszak geek-szereplőinek előfutára is.

Richy Müller, Werner Daehn, Petr Jákl, Jan Filipenský
Kelet-európai arcok, akiket a nyugati közönség “ismeretlenként” látott, mégis ők adták meg a film valóságérzetét.
Egy Prága-illatú világban játszódó akcióban ők voltak a valóság horgonyai.

A xXx (2002) ma már nem csupán akciófilm.
Ez a film maga az ezredforduló — egy korszak, amikor a túlzás még bátorság volt.
És most, több mint húsz évvel később, újra megtanítja: néha nem az számít, hogy tökéletes legyen valami, hanem hogy merjen zajos lenni.